Ötödik ciklusát tölti országgyűlési képviselőként V. Németh Zsolt. Idén az ország második legnagyobb támogatottságával őrizte meg mandátumát. – Az eredmény arra ösztönöz, hogy a munkámat az eddigiekhez hasonlóan, alázattal és őszinteséggel folytassam – fogalmazott a környezetügyért, az agrárfejlesztésért és a hungarikumokért felelős államtitkár, aki – bár a feladatai a fővárosba szólítják – vasi maradt.
Ez már az ötödik ciklusa országgyűlési képviselőként. 2010-ben rendkívül magas, 70,77 százalékos szavazati aránnyal választották meg a körmendi választókerületben. 2014. április 6-án, az ország második legnagyobb támogatottságával őrizte meg képviselői mandátumát. Mire hatalmazza fel, vagy éppen mire kötelezi ez a kiemelkedő választói támogatás?
A jelenlegi választási ciklusban az országgyűlés létszámának felére csökkentése következtében az eddigi 78-ról 127-re nőtt a körzet településeinek száma, és elmondható, hogy ezek szinte mindegyike támogatott. Az eredmény arra ösztönöz, hogy a munkámat az eddigiekhez hasonlóan, alázattal és őszinteséggel folytassam. Az igazmondás számomra mindig is az erkölcsileg elvárható minimum volt, de az elmúlt évek tapasztalatai és a választási eredmények is azt bizonyítják, hogy ez a hozzáállás hosszú távon még meg is térül. Különösen igaz ez a választókerületemben, hiszen 127 település képviselőjeként lehetetlenség is lenne mindenütt ígérgetni és populista szólamokat hangoztatni. Ehelyett azt tartom fontosnak, hogy mindig igazat mondjak, a választópolgárok pedig látják, hogy a lehetséges kereteken belül mindent megteszek értük.
Az elmúlt ciklusban a Vidékfejlesztési Minisztérium vidékfejlesztésért felelős államtitkáraként dolgozott. Milyen eredményeket, milyen feladatokat hagyott a háta mögött?
Ha az elmúlt évek vidékfejlesztési törekvéseit számokban szeretnénk kifejezni, az agrárfejlesztés mellett olyan imponáló adatokat sorolhatunk, mint hogy 750 templomot és 725 kultúrházat újítottunk fel. A legfőbb eredménynek mégis azt érzem, hogy végre elfogadottá vált az a nézet, miszerint a vidék többé már nemcsak az élelmiszer-előállítás terepét jelenti, hanem sokak számára a teremtett és megőrzendő természet és egyben társadalmi-kulturális tér is. Úgy vélem, e három terület együttes fejlesztése lehet a siker záloga.
Örömmel nyugtáztam azt is, hogy a támogatási időszak végére sikerült eljutnunk oda, hogy jellemzően három hónapos időtartamra lerövidülve felgyorsultak a döntések, sőt, a Tanyafejlesztési Programban akár egy hónap alatt is születhettek döntések.
Most a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért, az agrárfejlesztésért és a hungarikumokért felelős államtitkára. Mennyiben más a feladat?
A kormányzati szerepköröm jelentősen kibővült. Ugyan az európai uniós támogatások feletti rendelkezés a Miniszterelnökséghez került, de a Vidékfejlesztési Program agrártárcán belüli feladatait az élelmiszeripar, az állattartás területén továbbra is a mi államtitkárságunk koordinálja. Felelősségi körömbe kerültek a környezetvédelemnek a hulladékgazdálkodástól a levegőtisztaság védelméig húzódó, szerteágazó területei, valamint a természetvédelem szép feladatai, köztük a nemzeti parkok munkájának irányítása is. Izgalmasnak tartom a biológiai sokféleség megőrzésével, a GMO-mentesség fenntartásával kapcsolatos területeket is, és a széles körű feladatokhoz kapcsolódó intézményrendszer felügyeletét az Országos Meteorológiai Szolgálattól a Növényi Diverzitás Központig. Mindezek mellett különleges adomány, hogy a vidékfejlesztéshez, a nemzeti parkokhoz és a legtágabban értelmezett kultúrához egyaránt ezer szállal kötődő hungarikumokkal is foglalkozhatom.
Milyen célkitűzésekkel fogott hozzá a munkához?
Új feladatkörömet igyekszem a szerteágazó területek, tudományágak, tevékenységek műveléséhez elengedhetetlen, a tudományos világ iránti legnagyobb tisztelettel, a területen működő civilszervezetekkel együttműködve, a vidéki ember természet iránti érzékenységével, de a műszaki értelmiség racionalitásával ellátni. A természet épségét őrizve, a védettségi szintekből nem engedve, de az indokolatlan és az EU-s szabályozásokon túlterjeszkedő szabályok felülvizsgálatával szeretném elérni azt, hogy a környezetvédelem többé ne legyen „mumus”, ne a fejlődés gátjaként, hanem a következő generáció, a jövőnk biztosítékaként jelenjen meg.
A helyes fűtés fontosságáról indít tájékoztató kampányt a Földművelésügyi Minisztérium. A Fűts okosan! programnak mi a lényege?
A Fűts okosan! kampány célja, hogy felhívja az emberek figyelmét arra, hogy a helyes fűtési gyakorlat jelentősen hozzájárul a levegőminőség megőrzéséhez, javításához, valamint egészségünk megóvásához. Sokan talán nem is tudják, hogy a közhiedelemmel ellentétben a levegő szennyezettségéért nem csupán a közlekedés, hanem a lakossági tüzelésből származó kibocsátás is nagyban felelős. Magyarországon minden harmadik háztartás használ szilárd fűtőanyagot. Ennek okán szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy ezekben a háztartásokban milyen fűtőanyagokat használjanak, és arra is, hogy milyet ne. Sokan például azt hiszik, spórolnak azzal, ha építési törmelékkel (az építkezésből visszamaradt fahulladékkal), bútorlappal, textilalapú limlomokkal fűtenek, miközben ezzel veszélyes anyagokat juttathatnak a levegőbe.
A munkája a fővárosba szólítja. Mennyire maradt vasi?
Az identitásomat alapvetően meghatározza az, hogy vasi vagyok, amit nyomokban fellelhető tájszólásom szerencsére még mindig megmutat. Évek óta hétfő hajnalban indulunk a fővárosba, és igyekszem már csütörtök este hazaérni, még akkor is, ha pénteken ismét vissza kell utaznom, mert fontos, hogy egy éjszakával többet töltsek Vasváron, mint Budapesten, és a választókerületembe tartozó 127 település érdeke is az, hogy helyben elérhető legyek.
Marad-e ideje a zenére, játszik-e még a vasvári Kármentő együttesben?
Kevés szabadidőm marad, így nagyon megbecsülöm annak minden percét. Szabadidőmet a családdal, a barátokkal és zenéléssel töltöm. Ha csak pár percet is, de mindennap játszom, hol a citera, hol a furulya vagy a szájharmonika kerül elő. Ez feltöltődést jelent, és a munkámhoz is erőt ad. A hangszerek nem csupán a baráti összejövetelek fontos szereplői. Nagy örömömre az idén 18 éves Kármentő zenekar bőgőseként gyakran kísérhetem a győrvári Nefelejcs néptánccsoportot.
Milyennek látja Vas megye adottságait szakterületének szemüvegén át?
Vas megye természeti értékekben bővelkedő, csodás táj, ahol a helyi agrárszereplők rendelkeznek azzal a nyitottsággal, ami szükséges az újszerű vidékfejlesztési módszerek bevezetéséhez. Az együttműködés legkiválóbb példája az Őrségi Nemzeti Park, amely a kis gazdaságok fejlesztése céljából magyar tarka üszőket helyez ki, ami egyszerre vidékfejlesztés és tájvédelem. Nagyszerű lenne, ha ez a gyakorlat más állatfajtákra és az ország más területeire is kiterjedhetne.
Bízom abban is, hogy értékeink megőrzése és felmutatása terén Vas megye felzárkózik a több tucat helyi értéktárat működtető megyék közé. A térség számos olyan értékkel bír, melyek érdemesek lehetnek arra, hogy a nemzeti értékek megőrzésére hivatott rendszerben magas elismertséget élvezzenek, legyen szó akár természeti szépségeiről, akár építészetéről. De Vas megye a folklór és a népszokások terén is büszkélkedhet különleges értékekkel.
2014. december