Bognár Jenő polgármester számára az a legnagyobb elismerés, ha valaki azt mondja: jó itt élni. A huszonhét éve a város élén álló politikus álma az volt, hogy Bátaszék élhető, szép kisváros legyen. Ennél sokkal többet is elért. Az infrastrukturális fejlesztéseken túl mégis a bátaszéki emberek közösségére a legbüszkébb.
Géza-napon a végzős gimnazisták királyt és királynőt választanak
– Ön több mint negyedszázada áll a város élén…
– Igen, huszonhét éve vezetem Bátaszék önkormányzatát, ami az én életemben hosszú idő, de talán egy városéban is. Szerencsésnek mondhatom magam, mert mindig olyan testület állt mögöttem, amely támogatta az elképzeléseimet, és amely mindig a település érdekeit tartotta szem előtt. Ami engem illet, azt szoktam mondani, hogy ezt a munkát „szösz”-ölve végzem, vagyis szeretettel, önként és szabadon. Így lehet huszonhét évig szolgálni egy várost. Nemrég valaki megkérdezte, nem szándékozom-e összeírni mindazt, ami ennyi idő alatt történt a városban. Úgy gondolom, nincs rá szükség. Talán a lakosok emlékezetében megmarad majd. Nemrég egy idősebb ismerősöm azt mondta: „Jenő, jó itt élni Bátaszéken”. Ez a legnagyobb dicséret. Persze vannak kritikusaim is, de az sosem baj.
– A teljesség igénye nélkül említene néhány változást?
– Amikor polgármester lettem, Bátaszék 10 kilométer szilárd útburkolattal rendelkezett, ma 32 kilométerrel. Bevezettük a gázt, kiépítettük a szennyvízhálózatot, és most fejeztük be az ivóvízminőség-javító, vízbázisnövelő programot. Nagyon büszke vagyok az új tanuszodánkra is. A bölcsőde és az óvoda új épületet kapott, a gimnáziumhoz és az általános iskolához új szárnyat építettünk. A napokban zártuk le a világítás korszerűsítését ledes izzókkal, aminek köszönhetően 45 százalékot tudunk spórolni a világítás költségein. Egyszóval létrehoztunk egy olyan infrastruktúrát, ami nélkülözhetetlen egy élhető kisvároshoz. Mégsem ezekre az eredményekre vagyok igazán büszke, hanem a bátaszéki emberek közösségére. Arra, hogy van harminchat egyesületünk, valamint énekkaraink, tánccsoportjaink, fúvószenekarunk, egy jól felszerelt tűzoltócsapatunk. És arra is, hogy a sokféle ember a székelyektől a svábokig jól megfér itt egymás mellett. Szoktam is mondani, hogy a bátaszéki gyerekek azért is olyan okosak és szépek, mert mifelénk a gének szerencsésen keverednek egymással.
– Milyenek a bátaszéki fiatalok kilátásai?
– Sajnos jellemző, hogy a tehetséges fiataljaink nagyobb városokba mennek dolgozni, mert ott több munkalehetőség adódik. Pedig nagyon sok erőfeszítést tettünk a munkahelyteremtés érdekében. Van egy 13 hektáros ipari területünk, ahová várjuk a befektetőket. A környéken nagyon sok gyümölcs és szőlő található, ami valóságos áldás, hiszen a szőlő februártól novemberig munkát biztosít. Kevesen tudják, hogy a húsiparban használatos védőkesztyűk és kötények egy részét is nálunk gyártják, és innen kerül aztán az európai országokba. Egyszóval, véleményem szerint, aki akar, az tud dolgozni. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy majd az utánam következő városvezetőnek is sok dolga lesz még a munkahelyteremtéssel kapcsolatban.
Visszatérve a fiatalokra, nagyon nagyra tartom őket, és értékesnek érzem azokat az erőfeszítéseket, amelyeket a gimnazistáinkkal együtt tettünk az első magyar apátság romjainak felkutatására. Nagyszerűnek tartom a Géza-napi felvonulást is, amelyet végzős gimnazistáink minden májusban megrendeznek. Királyt és királynőt választanak, akik egy évig „uralkodnak”. Mindezt színpompás, kosztümös felvonulás övezi és a koronázási ceremónia zárja, amelyet a cikádori romkertben tartunk.
Természetesen idős lakosainkat is tiszteljük és becsüljük. Minden évben felköszöntjük a hetven éven felülieket, mintegy négyszáz embert.
– Milyen beruházások zajlanak jelenleg?
– Elbírálás alatt áll a termokatalitikus erőmű létrehozására és az intézményi épületek tetején napelemek elhelyezésére benyújtott pályázatunk. Szeretnénk korszerűsíteni az orvosi rendelőinket. Szeptemberben adjuk át az új vízbázist, és hamarosan két útszakasz burkolat felújítására is sor kerül. Nemrég fejeződött be az úgynevezett Cigány-árok rekonstrukciója. Lassan a végéhez közeledik a katolikus templom felújítása. Ez az ország egyik legmagasabb temploma, azonban a csaknem negyvenméteres torony felső szakaszának fagerendái elkorhadtak. Hamarosan elkészül az új torony. Érdekesség, hogy amikor a város élére kerültem, akkor is renoválták ezt a templomot, és most, amikor búcsúzom a polgármesteri széktől, ismét felújítás zajlik. Ez különleges keretet ad ennek az időszaknak.
2014. szeptember