Mosolygó hivatal, mosolygó ügyfelek Tolnában

Dr. Horváth Kálmán az idén július 1-jén kezdte meg munkáját a Tolna Megyei Kormányhivatal élén. Az új vezető korábbi ügyvédi tapasztalataiból éppúgy merít inspirációt, mint a keresztény eszmékből: vallja, hogy a jó közigazgatás kulcsa az emberség.

regi_varmegyehaza-szekszard-w

 A Régi Vármegyeháza 

–       Milyennek látja Tolna megyét?
–       Tolna megye hazánk egyik legkisebb megyéje, területe 3703 négyzetkilométer, lakosainak száma 239 ezer fő. Ennél a ténynél azonban fontosabb, hogy a megye kiváló természeti adottságokkal rendelkezik. Keletről a Duna határolja, a hozzá kapcsolódó holtágakkal, vadvizekkel. A megye déli részén található a Gemenci-erdő, mely különleges madár- és állatvilágával a természetjárók, vadászok kedvelt úti célja, valóságos ékszerdoboz; délről a Mecsek és a hozzá kapcsolódó Völgység határolja a maga erdőségeivel. Tolna megye elsősorban mezőgazdaságáról nevezetes. Világhírű a Szekszárdi-dombságon húzódó Szekszárdi borvidék. A megyében kiváló hévizek törnek fel. Szót kell ejtenem a sajátos összetételű lakosságról is, hiszen a honfoglalás korában letelepedett magyarokon kívül élnek itt besenyők, rácok, a török hódoltsági idők után a Habsburgok által ide telepített svábok, valamint a második világháborút követően felvidéki magyarok és székelyek is jelentős számban települtek Tolnába.

Bár gazdasági értelemben Tolna nem tartozik a leggazdagabb megyék közé, nagyon sok szorgalmas, becsületes ember él errefelé, akik közül sokan erőn felül próbálnak teljesíteni. Bízom abban, hogy Tolna megye hamarosan az igazán sikeres megyék közé tartozik majd.

–       Ön július 1-jén lépett hivatalba, és ezzel egy nagy váltás következett be a szakmai pályafutásában.
–       Igen, 1982 óta ügyvédként dolgoztam egészen a kinevezésemig. Amikor felkértek a kormánymegbízotti tisztség ellátására, nem sok időm volt gondolkodni. Szeretem a kihívásokat és rendkívül nemes feladatról van szó, ezért úgy döntöttem, elvállalom a megbízást. A jogász múltból adódóan másként szemlélem a közigazgatást, és bízom abban, hogy korábbi tapasztalataim, tudásom alapján munkámmal hozzá tudok járulni a rendszer sikeres működéséhez.

2011. január 1-jén kezdték meg tevékenységüket a kormányhivatalok, 2013. január 1-jén pedig létrejöttek a járási hivatalok. Korábban ügyfélként és önkormányzati képviselőként azt tapasztaltam, hogy kedvező változások vették kezdetüket, s úgy vélem, a kormány részéről jól előkészített folyamat zajlik. Elődöm, Tóth Ferenc és munkatársai kezdték el megvalósítani a megyében a kormány célkitűzéseit. Nekem egyfajta befejező szerep jut, amit a kollégáimmal együtt igyekszem a lehető legjobban végrehajtani.

–       Mivel kezdte a munkát?
–       A bemutatkozást tartottam az első feladatomnak, meglátogattam a járási hivatalokat, mert azt gondolom, hogy egy új vezetőnek illik megismerkednie a helyi szervek vezetőivel, illetve munkatársaival. Szekszárdon sokan ismernek főként ügyvédi tevékenységemből kifolyólag. Beszámoltam a rendszer működésével kapcsolatos elképzeléseimről.

–       Milyen célokat fogalmazott meg, amikor hivatalba lépett?
–       Elsősorban a kormány célkitűzéseit tartom szem előtt, amit röviden így szoktam összefoglalni: mosolygó hivatal, mosolygó ügyfelek. A közigazgatási reform, a Magyary Zoltán Program célja többek között az, hogy minél közelebb kerüljünk a hozzánk betérő emberekhez. Mindannyian voltunk már ügyfelek és bevallhatjuk, hogy nem szeretünk ügyet intézni. Most szeretnénk elérni, hogy az ügyfél jól érezze magát a hivatalban, és meg legyen győződve arról, hogy ügyét a lehető legmagasabb színvonalon intézik. Törekszünk a Jó Állam koncepciójának területi szintű megvalósítására, arra, hogy mind a lakosokat, mind a civil szervezeteket, mind pedig a vállalkozásokat az ő megelégedésükre szolgáljuk ki. Mi szolgáltatást végzünk az állampolgárok pénzéből felállított hivatalokban, ők pedig cserébe joggal várják el a profi ügyintézést.

Nemrég, amikor a Katolikus Egyház Katekizmusának Kompendiumát forgattam, meggyőződtem arról, hogy a közjóról az egyháznak is létezik fogalom-meghatározása. Úgy vélem, a közjót szolgáljuk azzal is, ha a keresztény értelemben vett méltányosság és empátia megjelenik a munkánkban.

A professzionális hivatali működés megvalósításán túl további, személyes célom az, hogy nagyobb figyelmet fordítsunk a kommunikációra is. Fontos, hogy az emberek megértsék, milyen változások zajlanak, és miért van ezekre szükség.

–       Hogyan halad a kormányablak-rendszer kialakítása?
–       A megyében három kormányablak kialakítása már megvalósultSzekszárdon, Pakson és Tolnán, Tamásiban pedig hamarosan megnyílik a következő kormányablak.

–       Hogyan ösztönzik az alkalmazottakat?
–       Arra törekszünk, hogy a kormányhivatal munkatársai erkölcsileg és anyagilag is a lehető legnagyobb megbecsülésben részesüljenek. Ezért mindenkit arra biztatok, akinek középiskolai végzettsége van, hogy tanuljon és szerezzen szakirányú végzettséget, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen ehhez minden lehetőség adott. A jó szakembergárda nagyon fontos, a magas színvonalú szolgáltatás is elengedhetetlen. Kiváló kormánytisztviselő pedig csak az lehet, aki képzett és gyakorlott.

Magyary Zoltánról itt többet is megtudhat: http://www.cosmomedia.hu/magyary-zoltan/

2014. augusztus