Modernitás és hagyomány a Bodri Pincészetben

A Szekszárdi Borvidék egyik zászlóshajója a Bodri Pincészet, amely két család tulajdona. A vállalkozás ma már több lábon áll: a szőlőtermelésen és a borkészítésen kívül vendéglátással és szálláshely-üzemeltetéssel is foglalkozik. A Bodri Pincészet által bejárt utat és a jövőre vonatkozó terveket dr. Bodri István résztulajdonos, ügyvezető foglalta össze.

bodri_pinceszet-w

 Finom ételek, jó borok, szép táj: az OPTIMUS étteremben minden együtt van

A tulajdonosok 1999-ben vásárolták az első földdarabot a Faluhelyi-völgyben. Ma 25 hektárnyi területen termesztenek szőlőt, de az elkövetkező 5-10 év alatt további 20-25 hektárnyi szőlőt szeretnének telepíteni. Fontosnak tartották, hogy a pincéikből álló épületegyüttes illeszkedjen a tájba: úgy gondolták, hogy a szekszárdi lankák meleg árnyalataihoz jól illik a lösz színét idéző bontott tégla, amelyet rusztikus fa egészít ki.

Ami a borkészítés technológiáját illeti, bevezették egyes folyamatok internetes kontrollját, és további modernizálást is terveznek. A Bodri Pincészet évente 300 ezer palack bort állít elő, amelynek tíz százaléka fehérbor, harminc százaléka rozé, hatvan százaléka pedig vörösbor. A Bodri Pincészet borai évről évre számos díjat gyűjtenek be a különféle borversenyeken. Lehetetlen lenne mindet felsorolni, csupán néhány idei példa a díjesőre: a 2009-es és a 2011-es OptimusCuvée-vel többek között a bordeaux-i Challenge International du Vin versenyen is aranyérmesek lettek, a 2011-es Bikavér Válogatásuk pedig a Szekszárdi Borvidék borversenyén és az Országos Takarékszövetkezeti Borversenyen egyaránt aranyérmet szerzett. A 2013-as Bodri Rozi rozéjuk pedig az Országkóstoló óta a Négycsillagos Borkiválóság címet mondhatja magáénak. A Bodri Pincészet rendszeresen részt vesz a hazai borünnepeken, például a budapesti Bor és Pezsgő Fesztiválon, a győri és a szegedi bornapokon, valamint természetesen a Szekszárdi Szüreti Napokon is.

A tavalyi év nagy eseményének számított, hogy OPTIMUS néven éttermüket is megnyitották, ahol a vendégek déltől estig választhatnak az étlapról, miközben az étkekhez illő borokat kóstolhatnak. Mint Bodri István mondja, úgy gondolják, hogy a régióban egyedülálló a’ la carte éttermüknek van létjogosultsága. Vendégeiket el is tudják szállásolni: 2010-ben lettek készen az első vendégszobák, de tavaly és az idén is átadtak egy-egy vendégházat. Ősszel akár hatvan főt is el tudnak majd szállásolni. A Bodri Pincészet fejlesztésének itt még nincs vége: a tervek szerint a jövőben felépül egy kis wellnesrészleg és egy új üzemrész is, az étteremmel szemben pedig biokert is létesül, amelyet két puli őriz majd: a fehér Rizling és a fekete Kadarka…

2014. szeptember