A Villány-Siklósi Borutat 1994-ben Magyarországon elsőként hozták létre öt helyi önkormányzattal, magánszemélyekkel, vállalkozókkal, civilszervezetekkel együtt, összesen 19-en. Az első hazai borút az idén húszéves.
A Villány-Siklósi Borút ma már a teljes villányi borvidéket lefedi, s 17 tagtelepülésen kanyarog keresztül, ahol a civilszervezet tagjaként 95, javarészt családi vállalkozás dolgozik a borászatban és a borturizmusban.
A Villány-Siklósi Borút Egyesület valóságos mozgalmat indított el az országban. Példájukat számos magyar és külföldi borvidék követte, és a sikerük titkát sokan próbálják megfejteni.
A tagok hiszik és vallják, hogy a térség fejlődését szolgálja a Villányi borvidék kulturális örökségének megóvása, a művészeti, kulturális, műemléki és népi építészeti értékek védelme, a borvidék sajátos arculatának és tájképének kialakítása, a kétezer éves borkultúrában rejlő lehetőségek kibontakoztatása.
Az utóbbi évtizedben a Villányi borvidék és a Villány-Siklósi Borút érdekei erősen közelítettek egymáshoz, mind a minőségi borkészítés, mind az eredetvédelem, mind a piacra jutás feltételeinek javítása érdekében, ezért számos területen ma már közös munka folyik. Ennek köszönhető, hogy a Borút Irodában ma már nem „csak” turizmust generálnak, utazási információkat nyújtanak, rendezvényeket szerveznek, szolgáltatásokat minősítenek, önképzőkört működtetnek, információs táblarendszert tartanak fenn, hanem a közösségi marketingmunka során komoly figyelmet fordítanak a borvidék kommunikációjára is. A marketingfeladatok koordinálására 2008-ban létrehozták a Villányi Marketing Műhelyt, ahol számos újdonságot, például rendezvényeket és különféle kampányokat valósítottak meg.
A fiatal Borút húszéves, magabiztos és sikeres szervezetté vált.
A Borút vándorait egész évben visszatérő rendezvények várják. A „Pincéről Pincére – Variációk Vincére” rendezvényen vesszőszentelés, pincejárás, borvacsorák, Vince-napi szokások elevenednek fel. A „Borzsongás Zsongó borudvarokban” a zene, az irodalom, a gasztronómia, a tánc ésa majális örömeinek hódolhatnak a borkedvelők, valamint a Bor-Ász labdarúgó-mérkőzésen játszhatnak és szurkolhatnak. A „Palkonyai Pünkösdi Nyitott Pincék” a kitűnő borok, a műemlék pincesor és a kultúra rendezvénye. A „Villányi RozéMaraton” nem más, mint 100 hosszúlépés Villányban: rozéfesztivál játékos futóversennyel és fiatalos programokkal. Az „Ördögkatlan Fesztivál” olyan összművészeti fesztivál, amely öt napon át öt helyszínen zajlik. Az „Európai Bordalfesztiválon” különböző népek bordalaival ismerkedhetnek meg a látogatók, akik pincekoncerteken és a Villányi Prémium Bormustrán vehetnek részt a pécsi Kodály Központban. A „Villányi Vörösborfesztivál” egy szüreti sokadalom, különféle színes programokkal. A „Márton-napi újborköszöntés” régi hagyományokat idéz, amelynek során az újborköszöntés és -kóstolás mellett a libator is elmaradhatatlan része a Villányi borvidéken.
Az a legszebb a Villányi borvidéken végighúzódó borúton, hogy telis-tele van látnivalókkal. A sok nemzetiség által lakott, emberi léptékű tájon, alig pár kilométeren belül számos különlegességbe botlik a borkedvelő kiránduló.Érdemes lassan járni, kérdezősködni – és mindent megnézni! Mindenkit várnak a történelmi táj különösen gazdag építészeti és a közelmúlt képzőművészeti emlékei. Az idelátogatókat a természet szépsége és számos tanösvény csalogatja, ugyanígy a hely szelleme, a gyógyító víz, az ország legrégebbi kegyhelye, és sok-sok finom bor, amit „csak az íze kedvéért” is érdemes megkóstolni!
Jókat lehet kirándulni és „csak úgy” nézelődni – amennyire a turistát a kíváncsisága hajtja –, sannyi bort inni, amennyit illik.Nyakig merülni a gyógyvízben, és aztán az egészet jól kipihenni! Aki egyszer vendég volt a vidéken, az biztosan visszatér a következő húsz évben is.
Minden, amire szükség lehet – szállás, pince, program, térkép – megtalálható a www.villanyiborvidek.hu honlapon.
2014. október