Dolhai Attila és az éneklés szabadsága

Amikor a találkozó időpontját egyeztetjük, szóba kerül egy péntek délután, de aztán kiderül, félő, hogy nem érne oda időben az énekóráról. Végül az Operettszínházban beszélgetünk egy délelőtti próba után. Attila fáradt, de mosolygós, mint mindig.

dolhai_attila_EDV_3211

Bárkivel megtalálja a hangot

– Még mindig jársz énekórára?
– Amíg élek, járni fogok! Egy énekesnek állandóan karban kell tartania a hangját. Sokféle műfajban utazom, és teljesen más hangi készültség szükséges egy musical-hez, mint egy operetthez vagy egy prózai szerephez. Nyáron, Szegeden mindkét műfajban láthat a közönség. Július 12-én a Csárdáskirálynőben Edvin szerepében fogok debütálni, és egy új musicalbemutatóm is lesz az Elfújta a szél című produkcióban, szintén a Dóm téren. Meg aztán, minél többet tudsz, annál inkább érzed, mennyi mindent nem tudsz még. Sokszor van olyan érzésem, hogy minden új darabbal újra kell tanulni énekelni. Nem véletlen, hogy az operaénekesek évekre előre tudják a programjukat, így egy-egy szerepet hosszú időn át gyakorolnak.
Bagó Gizellához járok énekórára. A Színművészeti Egyetemen ismertem meg, és azóta is vele dolgozom. Akiket valaha tanított, azokkal továbbra is szívesen foglalkozik, és nem kér cserébe semmit! Rengeteg áldozatot hoz értünk. A szívén viseli a sorsunkat. Nemcsak énekelni tanít, hanem tulajdonképpen ízlést is közvetít nekünk. Nagyon élvezem az órákat, hiszen Gizella hihetetlenül nyugodt. Ott töltök egy-másfél órát, és teljesen kikapcsolok. Tudod, kint maradnak a nyomasztó gondolatok a csekkekről meg a parkolóórákról.
Ráadásul saját magammal kapcsolatban is új tapasztalatokat szerzek. Egy-egy jól sikerült dallamív után megkérdezem magamtól: „Úristen, ez a hang most tényleg az én torkomon jött ki? Mit tehetnék, hogy gyakoribbak legyenek az ilyen pillanatok?”

dolhai_elisabet-EDV_3717

Az Elisabeth című darabban

– Ekkora élményt adnak a hangok?
– Azért szeretem az éneklést, mert szabaddá tesz. A hang szabad áradása rendkívül felemelő érzés. Nekem nagyon nagy a szabadságvágyam, miközben viszonylag konzervatív szabályok szerint élem az életemet. Biztos vagyok benne, az, hogy énekelhetek, az egyik kulcsa annak, hogy a szabadságvágy és a kötöttségek közti ellentét feloldódjon.
– Ha vigyáznod kell a torkodra, akkor fagyit sem ehetsz?
– Na nem, a fagyiról azért nem mondok le! Inkább úgy vigyázok a szervezetemre, hogy igyekszem minél kevesebbet éjszakázni. Így az éjszakával járó egyéb káros szenvedélyeket is elkerülöm.
– Szereted a hasad?
– Imádok enni. Időnként oda is kell figyelnem, hogy nehogy elszaladjon velem a ló. Ráadásul a feleségem jól főz. De gyerekkoromban is finomakat falatoztunk. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Ajakon nőttem fel, ahol gyakran ettünk mákos babájkát és lapcsánkát. Ma az egyik kedvencem a gulyásleves, hozzá harapva a baracklekváros palacsintát. Igen, nem viccelek, a leves közben esszük a palacsintát – tudod, milyen finom, amikor a kicsit csípős gulyás és az édeskés palacsinta íze összeér?
– A vidéki származás mennyire meghatározó számodra?
– A szívem mélyén mindig vidéki maradok, a szó nemes értelmében. Most Kistarcsán élek a családommal, és ez is egyfajta vidéki életformát jelent. Egészen más ott a levegő, és imádok beleszippantani, még akkor is, ha ezt többnyire csak reggel és este tehetem meg, hiszen a munkám Budapest belvárosába szólít. Olyan, mintha két ember életét élném. Este a színpadon csillogás vesz körül, de hétköznap én is rövidnadrágban és papucsban megyek a postára.
– Mi az, amit otthonról hozol, ahol felnőttél?
– Például azt a gondolatot, hogy a munka nem szégyen, bármi is legyen az. Magam is végeztem postaforgalmi középiskolát és tanítóképző főiskolát is. Talán ezért is van az, hogy én bárkivel megtalálom a hangot. Elfogadóvá váltam, azt hiszem. Úgy érzem, nem nagyon lehet meglepni – aztán ki tudja, lehet, hogy a lányaim egyszer majd váratlan helyzetek eléállítanak… Az is ebből fakad, hogy olyan sok mindent elvállalok. Jászai Mari-díjasként akár meg is válogathatnám, hogy mit engedhetek meg magamnak, és mit nem, de nem ez vezérel. Ha mégsem vállalok valamit, az nem azért van, mert cikinek érzem, hanem mert éppen nincs szükségem rá, vagy nem abban az irányban haladok a kitűzött célom felé.
Az is egy gyerekkoromból hozott érték, hogy a család az egyik legfontosabb dolog. A gyerekek számára akarva-akaratlan példává válok, és nem tehetek úgy, mintha ez nem járna óriási felelősséggel. Márpedig ha valami fontos, akkor az az, hogy ők boldogok és kiegyensúlyozottak legyenek.

Dudics Emese

 Dolhai Attila Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei beköszöntő videóját megnézheti
a facebookon, és az oldalon is. 

Lájkolja az oldalunkat, ha tetszik, és ha további videókat szeretne!

2014. június