Salgó Vagyon: a közös értékek őrzője

A Salgó Vagyon Kft. a jogelődjeit is tekintve immár 65 éve végzi a Salgótarján vagyongazdálkodásával kapcsolatos feladatait. Tatár Csaba ügyvezető igazgató foglalta össze a cég előtt álló új kihívásokat és fogalmazta meg a vállalat misszióját.

salgo_IMG_0018

 

A Salgó Vagyon Kft. a térség egyik legjelentősebb vállalata 

A Salgó Vagyon Kft. Salgótarján tulajdonában áll, és a jogelődöket is figyelembe véve 1949 óta végzi fő tevékenységét. A vagyongazdálkodással kapcsolatos teendők azonban sorra egészülnek ki más típusú feladatokkal. A cég 1999-ben megkapta a város ipari parkjának tulajdonjogát, és ezzel együtt a működtetéssel járó feladatok is rá hárultak. Mint az ügyvezető igazgató mondja, a székhelyüket is áthelyezték az ipari parkba, hogy minél aktívabb kapcsolatot tarthassanak a mintegy 20 betelepült vállalkozással. Örömmel nyugtázza, hogy az ipari parkban jelen lévő cégek több mint 1500 embernek nyújtanak munkalehetőséget. A Salgó Vagyon Kft. fontos feladatának tekinti az ipari park új, 11 hektárnyi területének megnyitását a vállalkozások előtt. Reményeik szerint a betelepülés új hulláma 2014 tavaszán megvalósulhat.  2012-ben nagymértékben átformálódott a kft. feladatköre: beolvadt a távhőszolgáltatást végző Tarjánhő Kft. Tatár Csaba szerint nagy ez nagy felelősség, ám egyben nagy lehetőség is, hiszen véleménye szerint ez a fűtési rendszer környezetkímélő, biztonságos és egyre versenyképesebb a többi fűtési megoldáshoz viszonyítva. Kihívás, hogy a távfűtés hatásfokának javításával, az elosztó hálózat korszerűsítésével és a megújuló energiaforrásokra való áttéréssel a rendszert még olcsóbbá és gazdaságosabbá tegyék. Az ügyvezető igazgató rendkívül fontosnak tartja az általuk nyújtott szolgáltatás minőségét. Évek óta az ISO 9002 és az ISO 14000 minőség- és környezetirányítási rendszer szerint működnek, és minden folyamatot az ellenőrzésük alatt tartanak. A Salgó Vagyon Kft. csaknem 3 milliárd forint árbevétellel és 1,2 milliárd forint saját tőkével rendelkezik. Évek óta folytatott eredményes gazdálkodásával a térség jelentős vállalatai közé emelkedett. A menedzsment közösen megfogalmazott hitvallása az értékek őrzése és újak teremtése. A Salgó Vagyon Kft. missziója Salgótarján vagyonának őrzése, gyarapítása, a megrendelők kiszolgálása legjobb tudásuk szerint, továbbá eredményes munkával megszerezni és
megőrizni a városlakók megbecsülését.

2014. április