A dél-baranyai fürdőváros, Harkány rendezi idén a Miss Alpok Adria nemzetközi szépségverseny Baranya megyei döntőjét. A Gyógy és Strandfürdőben felállított kifutóra dupla tétért lépnek a résztvevők október 4-én: A legszebb lány a Miss Alpok Adria cím mellé a Baranya Megye Szépe titulust is elnyeri. A lányok a hagyományoknak megfelelően többféle ruhában is felvonulnak a vendégek előtt. A győztes továbbjut a verseny országos fordulójára, majd kis szerencsével a nemzetközi döntőre is, ahol az elmúlt tíz évben több alkalommal is magyar lány bizonyult a legszebbnek.
A szépségverseny szünetében a The Voice című tehetségkutató első hazai győztesének, Pál Dénesnek a koncertjét élvezheti a közönség. Mindenközben természetesen elérhetőek lesznek a fürdő „hagyományos” szolgáltatásai is.
A Miss Alpok Adria megyei döntője szombaton este nyolckor kezdődik a Gyógy- és Strandfürdő színpadán.
2014. október