Mőcsényi Mihály életrajza dióhéjban

Kossuth- és Széchenyi-díjas kertészmérnök, tájépítész, a tájrendezés magyarországi oktatásának megalapozója.

DrMocsenyiMihaly-szkennelt465

1919-ben született a Tolna megyei Mőcsényben, frank birtokos családban.
Mőcsényi Mihály a második világháborúban besorozott katonaként eleinte Erdély területén szolgált. 1944-ben Csehországban területén részt vett a rajovi incidensben, amelyben cseh partizánokkal és magyar katonatársaival együtt védte a civil lakosságot az SS-katonák kegyetlenkedéseitől.
Kertészmérnökként diplomázott még a háború előtt, később pedig közgazdász, agrármérnök, településmérnök és művészettörténész végzettséget, képzettséget is szerzett. A háború után a Kertészeti Egyetem kertművészeti tanszékén tanársegédként kezdte megszervezni a tájrendezés oktatását. Egyetemi munkássága alatt két doktorátust, kandidátusi, majd nagydoktori címet szerzett. 1991 és 1993 között a Kertészeti Egyetem rektora.
Huszonöt év alatt családjával és legkedvesebb tanítványaival együtt Balatongyörökön egy régi murvabánya udvarán felépítette nyaralóját, amely a „kreatív táj” mintapéldája.
Számos díja és kitüntetése közül igen rangos a 2012-ben átvett, nemzetközi Sir Geoffrey Jellicoe-díj. Büszke arra, hogy sikerült tisztáznia Eszterháza építéstörténetét, azt, hogy reneszánszkori részét a Kanizsay család, kora barokk hányadát a Nádasdyak építtették, hogy a mai állapotot Jacoby tervezte, akit Esterházy Miklós herceg többre értékelt Haydnnál. Feleségével 1951 óta házasok, két gyermekük, négy unokájuk és hat dédunokájuk van.

Mőcsényi Mihállyal készített interjúnkat itt olvashatja.

2014. március