Közös platformra helyeznék a teljes balatoni régiót

Habár a Balaton-parti települések nem alkotnak egységes régiót, az ott élőkben erős a balatoni identitás, s büszkén vallják magukat balatoninak. Hoffmann Henrik, a Balatoni Regionális TDM Szövetség elnöke szerint már minden adott a Balaton versenyképességéhez, de szervezési, irányítási szinten változásra van szükség.

zamardi_MTL-2132175-R_-_2014-06-08_E1_JPEG

Vitorlásversenyek és más érdekes programok várják a Balatonra érkezőket

Az elmúlt években rendkívül sok olyan fejlesztés valósult meg a Balatonnál, amelyek nemzetközi szinten versenyképessé teszik e területet. Elég a településközpontok rehabilitációjára, valamint az éttermek,a szállás- és a kirándulóhelyek fejlesztésére gondolni. A hazai turizmus problémája nem az attrakciószegénység és a turisztikai termékek komplexitásának hiánya, hanem a szervezési és irányítási deficit, véli Hoffmann Henrik. – Ma a globális turizmus piacán nem egyes szolgáltatások vagy települések versenye zajlik, hanem térségek ésdesztinációk versenyeznek egymással – hangsúlyozta a szakember, aki szerint sajnos a Balaton képtelen önálló turisztikai fogadóterületté fejlődni, mert közigazgatásilag tagolt. – Beszélünk balatoni régióról, és egységesnek is gondoljuk a térséget, s az itt élők valóban rendelkeznek balatoni identitástudattal.De mivel a Balaton három statisztikai régió peremvidéke, nincs egységes Balaton-koncepció.
A turisztikai desztinációs menedzsment szervezetei a nemzetközi trendet követve alakultak meg, hogy pótolják a szervezési és irányítási hiányosságokat. A rendszer piramisszerűen épül fel, a turizmusban érdekelt helyi szereplőket képviselő szervezetek régiós szinten együttműködve törekszenek egyetlen platformra helyezni a teljes turisztikai kínálatot. Ennek egyszerű az oka: ha csupán egy-egy települést nézünk, szegényesnek tűnhet a kínálat, ha azonban az egész Balatonét, gazdagnak, hiszen azonos időpontban izgalmas programok, látnivalók sorát kínálja. Csakhogyhazánkban a turizmusirányítás helytelenül az egyes önkormányzatok kezében van, amelyeknek mandátuma és pénzügyi forrásai csak a városhatárig terjednek. Hoffmann Henrik középtávon sem lát esélyt arra, hogy a Balaton egységes régióvá váljon. Ezért inkább azt preferálná, hogy a Balaton Fejlesztési Tanács –hatáskörét megerősítve – legyen a térségnek gazdája, s koordinálná például a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet fejlesztéseit.
Hoffmann Henrik a legnagyobb eddigi eredménynek a Nyitott Balaton projektet látja, amelynek keretében első alkalommal valósult meg olyan összefogás, ahol húsz település a saját kínálatát közösen mutatta be. Ugyanilyen elvek alapján működik a Nagyon Balaton program, privát alapon. Hoffmann Henrik szerint ilyen rendezvények „állnának jól” a TDM szervezeteknek. Ám e szervezetek működését is hatékonyabbá kellene tenni, egyebek között kiszámítható pénzügyi források biztosításával. Így az egyesületek operatív szervezeteiben olyan turisztikai menedzsereket alkalmazhatnának, akik képesek olyan koncepciókat készíteni, amelyek hatékonyabbá tennék az egységes balatoni kínálat piacra vitelét.

hoffmannhenrik-web

2013. június