A tartalomból:
– „Bizony lassan 50 éve már, hogy itt élek, de máig sem tudtam betelni e táj szépségével: a Lövérektől a Mosoni-Dunáig olyan ez a vidék, mint egy szépen gondozott kert, takaros falvaival, nagy múltú városaival.” – így vall Bede Fazekas Csaba magánénekes. »
– A „kivételes helyzetű, kiemelkedő teljesítményű” megyéről dr. Szakács Imre, a megyei önkormányzat elnöke vall, aki szerint az ott élők joggal lehetünk büszkék, hiszen az ország egyik legjobban teljesítő megyéje az övék. »
– „A közigazgatásnak nem pusztán a jogszabályok által meghatározott ügyfelei vannak, hanem egy intézkedés során egyfajta mögöttes ügyfél a magyar nemzet.” – e gondolat szellemében dolgoznak a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal tisztviselői. »
– A Pannonhalmi Főapátság, az ezeréves bencés monostor 1996 óta a világörökség része. Az itt élő szerzetesek Szent Benedek Reguláját követve Istent keresik az imádságban és az egymással megosztott életben. »
– Kivételes helyzetben van Győr-Moson-Sopron megye, az országosnál kedvezőbbek a gazdasági körülmények. »
– Egészség, kultúra, innováció – ezek jellemzik Győr városát, amely nyitott és előretekintő település. »
– A nagy hagyományokkal rendelkező Győri Balett sokadik virágzását éli, s éppen legújabb előadásával készül hazai és külföldi turnéra. »
– Immár huszonegyedik századi körülmények várják a betegeket a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórházban. »
– A Széchenyi István Egyetem fiatal, de nem gyökerek nélkül való. »
– A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége Győr-Moson-Sopron megyei elnökét, Sragner Lászlót is megkerestük. »
– Folyamatos fejlesztések, emelkedő utasszám, javuló szolgáltatások – nagyjából így jellemezhető a GYSEV Zrt. működése. »
– Történelmi jelentőségű Sopron életében, hogy az elmúlt érából örökölt súlyos adósságterhei nagy részétől megszabadul. »
– A Nyugat-magyarországi Egyetem múltja igazi kuriózum, specifikációi révén pedig különleges jövőt predesztinálhatunk számára – hangsúlyozza, prof. dr. Faragó Sándor, az egyetem rektora. »
– Új élet költözik hazánk legnagyobb és legfényűzőbb barokk-rokokó kastélyába, amely a Fertő-tó nádrengeteggel szegélyezett lápos, vadban gazdag vidékén fekszik. »
– Tóth Péter „szíve csücske” Lipót. Érthető, ha hozzá tesszük, hogy ő a település polgármestere. »
– Magyarország nyugati kapuja, igazi logisztikai központ, csodás adottságokkal. »