Akupunktúra és Természetgyógyászati Centrum nyílik Harkányban

Hagyományos kínai gyógymódot, akupunktúrát és többféle természetgyógyászati eljárást felkínáló intézet nyílik Harkányban az Európai Unió támogatásával.

harkany-w

A MERIDIAN Thermal Hotel Akupunktúra és Természetgyógyászati Centrumban az innovatívnak számító kezelések mellett, a Harkány kétszáz éves gyógyászati profiljába illeszkedő, hagyományosnak számító balneoterápiás – kénes gyógyfürdőkezelés – és fizioterápiás eljárások is elérhetők.

Az intézet orvosi ellátást, magas szintű hotelszolgálatot és éttermi kiszolgálást is biztosít. A kénes gyógyfürdővel, wellness-medencével illetve barátságos, pihenésre csábító környezettel rendelkező komplexum alapítója dr. Debreceni László.

Dr. Debreceni László a bécsi Ludwig Boltzmann Akupunktúra Intézetben diplomázott akupunktúrából. 1989-ben jelent meg Klinikai Akupunktúra című könyve, mely 1991-ben egy második kiadást is megért. 1994-ben az Akupunktúra Elmélete és Gyakorlata című könyve aratott sikert, miközben a nagyközönség számára is írt egy könyvet, mely Akupunktúra a Gyógyításban címen került forgalomba.

2014. november