Az immunrendszer mellett létezik egy másik védekező rendszer is, amely segíti a daganatos megbetegedések megelőzését. Ezen az immár bizonyítást nyert tudományos hipotézisen alapult dr. Kulcsár Gyula biokémikus felfedezése, amelyet ma szabadalom véd. A tudományos kutatások alapján a hagyományos daganatellenes kezeléseket kiegészítő készítmény született. A biokémikus továbbra is folytatja kutatásait.
Dr. Kulcsár Gyula biokémikus felfedezését ma szabadalom védi
– Az ön nevéhez fűződik a Természetes Tumorellenes Védelem (TTV) fogalmának megalkotása. Mit jelent ez?
– Az immunrendszer mellett létezik egy másik védő mechanizmus is, amely szerintem ősibb, mint az immunrendszer. Olyan alapmolekulák alkotják az elemeit, amelyek megtalálhatóak a vérünkben.
– Hogyan fedezte fel ezt a védelmi rendszert?
– Nem szeretem használni a felfedezés szót, mert úgy gondolom, hogy az arra utal, mintha csak véletlenül jöttünk volna rá valamire. A penicillin vagy a röntgensugár esetében ez valóban így történt, de a TTV esetében nem. Itt inkább arról van szó, hogy felállítottam egy tudományos hipotézist. Feltételeztem, hogy léteznie kell ennek a védelmi rendszernek, és aztán tudományos kutatásokat végeztem abból a célból, hogy bebizonyítsam a feltevésem igazát.
– Mi alapján feltételezte, hogy létezik a TTV?
– Régóta tudjuk, hogy az immunrendszer védi a szervezetet a külső és belső „támadók” ellen, többek között a daganatok ellen is. Az is köztudott, hogy az AIDS-ben szenvedő betegek immunrendszere rendkívül meggyengül, ezért is történhetett meg az, hogy közülük sokan végül egy banális légúti betegségbe haltak bele. (Ma már a korábbinál sokkal hatékonyabb AIDS-ellenes kezeléseket alkalmaznak, így ez a veszély már kevésbé áll fenn.) A nyolcvanas években fókuszba kerültek az AIDS-es megbetegedések. Elgondolkoztam azon, hogy ha az AIDS-es betegek immunrendszere teljesen legyengül, akkor vajon miért nem tapasztaljuk azt, hogy jelentősen megemelkedne a körükben az összes fajta daganatos megbetegedések száma? Arra a következtetésre jutottam, hogy az immunrendszeren kívül kell lennie még egy védelmi vonalnak, amely megakadályozza a daganatos burjánzást. Ez a TTV.
– Mi köze az ön által kifejlesztett készítménynek a TTV-hez?
– A nyolcvanas években végzett kutatásaink során sikerült 16 olyan molekulát beazonosítanunk, amely a TTV részének bizonyult. Ezek megtalálhatóak az emberi vérben, de ha kívülről visszük be őket, akkor az a saját védelmi rendszerünk további erősítését eredményezi.
– Hogyan illeszkedik a készítmény a hagyományos onkológiai kezelések sorába?
– Soha senkinek nem javasoljuk azt, hogy a hagyományos kezelések – a műtét, a kemoterápia vagy a sugárkezelés – helyett csupán a mi készítményünket alkalmazza. A TTV molekulái ellenben remekül kiegészítik az említett kezeléseket. Sok kísérlet igazolta, hogy együtt hatékonyabbak, kölcsönösen erősítik egymás hatását. A molekulák keveréke a hagyományos daganatellenes kezelések mellékhatásait is képes csökkenteni. Többek között Dr. Gaál Dezső és munkatársai kísérletei igazolták ezt, amelyeket az Országos Onkológiai Intézetben végeztek.
– Csak daganatos megbetegedésekben használ a készítmény?
– Az alkalmazási köre igen széles. Az alkotóelemek szinte mindegyikét használták már korábban egyéb problémák kezelésére, például az alvászavar vagy a premenstruációs szindróma tüneteinek csökkentésére, fájdalomcsillapításra vagy a sebgyógyulás elősegítésére. Mivel krém formájában is létezik a szer, könnyen kipróbálható, hogyan enyhíti például az égési sérülést. Bevallom, a családommal egyetemben én magam is szedem a készítményt megelőzés céljából.
– Minek minősül jelenleg a készítmény?
– A szer most „speciális gyógyászati célra szánt tápszer daganatos betegek részére” kategóriában, tabletta és italpor formájában érhető el. Célunk, hogy a készítményt gyógyszerré minősítsék. Ez az eljárás még folyamatban van, s véleményem szerint még legalább öt-tíz évbe kerül, míg lezárul.
– Mire irányulnak a legújabb kutatások?
– Most már tudjuk, hogy bizonyos molekulák elpusztítják a ráksejteket. De vajon hogyan? Ez most a legújabb kutatások fő iránya.
2014. október