A Kiskunság kapujában vár Kiskunlacháza

A két települést, amelyből Kiskunlacháza létrejött, már a XIII-XIV. században említik az oklevelek. A jelenleg kilencezer lakosú nagyközség a Kiskunság legészakibb települése, amely ma is őrzi a kun hagyományokat. Dr. Répás József polgármester büszke a dolgos és kreatív lacháziakra. A helyiek szorgalmának és a lendületes városvezetésnek köszönhetően Kiskunlacháza rohamosan fejlődik.

kiskunlachaza_jatszoter465

Minden korosztály örül az új játszótérnek és a megszépült parknak

– Kiskunlacháza két település egyesülésével jött létre. Ez mennyiben meghatározó még napjainkban?
– Valóban, a település két önálló falu, Lacháza és Pereg egyesítésével született meg 1950-ben. Érdekesség, hogy ezáltal egy katolikus-református vegyes vallású község jött létre. A kettős gyökerek ma már nem jelentenek nehézséget, inkább azt mondanám, hogy sajátos identitás, színes kulturális háttér jellemzi Kiskunlacházát.
– Milyen a település gazdálkodása? Elégedettek-e a rendelkezésre álló forrásokkal?
– Örülnénk, ha bőségesebb források állnának rendelkezésünkre, de nem panaszkodom. Jellemző, hogy sok kisebb családi vállalkozás működik nálunk. Ez egyrészt növeli a foglalkoztatottságot, másrészt pedig a gazdasági válság kitörése után erősítette a lakosok biztonságérzetét, hogy nem valaki mástól függött a megélhetésük.
Az agrárium egyre hangsúlyosabb Kiskunlacházán. Viszonylag nagy külső, mezőgazdasági jellegű területekkel rendelkezünk, amelyeken sokan kertészettel, zöldség- és gyümölcstermesztéssel foglalkoznak. A mezőgazdasági tevékenység egyre dominánsabb, és ez jó, mert munkahelyeket teremthet. Bízom abban, hogy a jövőben az állattenyésztés is hangsúlyosabbá válik.
– Milyen beruházások zajlottak Kiskunlacházán a közelmúltban?
– A korábbi polgármesteri ciklusban jelentős infrastrukturális fejlesztéseket hajtottunk végre. Korszerűsítettük például a felső tagozatos iskolát, amibe minden beletartozik, az akadálymentesítéstől kezdve a nyílászárók cseréjén, a fűtéskorszerűsítésen, a nyelvi labor fejlesztésén, az új sportcsarnok létrehozásán és a díszudvar kialakításán át egy biciklimegőrző elhelyezéséig.
Mindezeken kívül mintegy három kilométernyi utat láttunk el aszfaltburkolattal, és több száz méternyi járdát alakítottunk ki. Játszóteret és parkot hoztunk létre. Mindez bő egymilliárd forintnyi fejlesztést jelentett.
– Melyek a jelen legnagyobb projektjei?
– Már 1993-ban elkezdődött a szennyvízhálózat kiépítése, de az a beruházás akkor félbemaradt. Most, húsz év elteltével végre lehetőségünk nyílik végrehajtani, befejezni ezt a nagy ívű projektet, ami a szennyvízhálózat-építést éppúgy magában foglalja, mint a komposztáló és a szennyvíztisztító telep korszerűsítését. Ez a beruházás bruttó két és fél milliárd forintba kerül, és reményeink szerint még az idén pontot tehetünk a végére.
Tavasszal a 800 millió forintos ivóvízminőség-javító beruházásunk is megkezdődik. Új víztornyot építünk, és lehetővé válik az arzénmentesítés. Tizenhárom másik településsel egyetemben részt veszünk az RSD (azaz Ráckevei–Soroksári Duna-ág) Parti Sáv Projektben, amelynek célja az üdülőterületek szennyvízelvezetése és a Duna vízminőségének javítása. A beruházás összköltsége ötmilliárd forint. A projektet az Európai Unió is támogatja, de a településeknek még így is összesen több mint egymilliárd forint önrészt kell vállalniuk.
Egy-két kisebb beruházással igyekszünk komfortosabbá tenni a lakók életét, ilyen például az utcanévtáblák kihelyezése vagy a piacunk felújítása. Összességében elmondható, hogy az elmúlt másfél évben véghezvitt vagy folyamatban lévő fejlesztéseink értéke meghaladja a négymilliárd forintot.
– Milyen az élet Kiskunlacházán?
– Meghatározó, hogy a lacháziak barátságos, szorgalmas, ügyes emberek. Gyerekeink a sportban és a tanulásban is tehetségesnek bizonyulnak, rendre szép eredményeket érnek el az országos versenyeken. Kreativitásukat az alapfokú művészeti iskolánkban bontakoztathatják ki. A társasági élet is élénk, több civilszervezet, nyugdíjas klub és sportegyesület működik a településen. Negyventagú fúvószenekarunk világszerte öregbíti a település hírnevét. Nagyon szép művelődési ház ad otthont a kulturális programoknak. Igazi kuriózum az a tájház, amelyet egy több mint kétszáz éves parasztházból alakítottak ki: segítségével jobban megismerhetjük eleink életmódját.
– Azt mondják, Kiskunlacháza a Kiskunság kapuja.
– Valóban, a Kiskunság legészakibb települése vagyunk. Igyekszünk ápolni a kun hagyományokat. A Kunok Világtalálkozóján is részt szoktunk venni, legutóbb egy autentikus, az ukrajnai pusztákra jellemző öltözetet viselő kun babát is készíttettünk.

2014. március