A káposzta és Demecser

 

Demecser a Rétköz középpontjában helyezkedik el. Az okiratok már az 1200-as években említik a nevét. Mocsaras vidéken fekszik, földjének magas salétromtartalma okán nem véletlen, hogy ősidők óta a káposztatermesztés volt a meghatározó mezőgazdasági tevékenység. A város mai életéről Kiss Gyula polgármester beszélt.

demecser_w A Káposztás Napokon a gasztronómiai élvezetek mellett a kultúráé a főszerep

A káposzta sokáig főszerepet játszott a település életében. Hetven éven át egy nagy savanyító üzem is működött Demecseren, amit 1985-ben zártak be. A hagyományok újraélesztése céljából rendezik meg 2004 óta minden évben a Demecseri Káposztás Napokat több tízezer ember részvételével. A rendezvényen számtalan káposztás ételt kóstolhatnak meg a vendégek, és egyúttal igyekeznek népszerűsíteni is a káposztát.Az esemény – amely idén jubileumot ünnepel – kulturális programja is igen gazdag, rendszerint legalább 500, többnyire helybéli fellépővel.Ilyen a 38 tagú fúvószenekar is, amely fél Európát bejárta már, s amelyre a város igen büszke.

Demecseren az utóbbi években jelentős infrastrukturális fejlesztések történtek. Csaknem 6 kilométer hosszú belterületi úthálózatot portalanítottak,mart aszfalt felhasználásával pedig mintegy 4500 négyzetméter útfelületet kezeltek saját erőből.

Idén az egyik legfontosabb beruházás az új orvosi rendelő építése, amelyre a város 54 millió forintot nyert egy uniós pályázaton. A kivitelezés május közepén kezdődött, és a tervek szerint szeptember végére befejeződik.

Jelentős szerepe van a településen a közfoglalkoztatásnak. Az elmúlt évben például mintegy 500 tartós munkanélküli kapott így munkát. Valóságos kis betonüzemet hoztak létre, ahol különböző elemeket gyártottak az itt dolgozók, kezdve a díszburkolattól, a járda-, az árok-, a csatornaelemig, mederlapokig, sőt, betonoszlopokat és fűbetont is készítettek, melyeket fel is használtak. A több ezer betonelem értéke megközelíti a 8 millió forintot. A további munkahelyteremtés érdekében az önkormányzat igyekszik ösztönözni a vállalkozókat azzal, hogy biztosítja számukra a területet. Tervei között szerepel a vállalkozók klubjának létrehozása.

A városvezetés célja elérni, hogy aki Demecseren szeretne élni, az érezze jól magát, és találja meg a számítását.